02. Vérrel festve

           Mikor már alvás irányában nem tudnám lehajtani fejemet, új gondolatra kapva fogom rajzkellékeimet és így vágok bele a ház elemzésébe.Cseppet sem tudnám elképzelni mi lehet benne, hiszen csak egy ház,  legalábbis remélem, hogy csak egy ház. Négyzet alakja van, emeletes, és van rajta egy torony szerű dolog is. Rengeteg törött vagy éppen csak repedt ablak éktelenkedik a keretekben. Van benne egy hosszú lépcső is, amit az egyik törött ablakon keresztül a lámpák csekély fényében éppen kivehetően díszeleg bent.Mikor már a vonalas vázlatom a papír színvonalán dob egy kicsit, hirtelen erős, szellőnek nem mondható levegő töri meg szobám melegségét, majd valaki megérinti vállam. Félelemtől nem röstellve remegek, nyárfalevélt meg nem szégyenítően az asztalom előtt díszelgő karfás székben. Még mindig fogja a vállamat csupasz rideg kézfeje, mikor szűnni nem akaró fájdalom nyilall belém.Ekkor ismeretlen emberek jelennek meg előttem. Egy idős úr, aki nyugodtan kapál, és egy nő aki a kutyájával játszik. De várjunk csak, az a ház amibe be akartunk menni. Vajon ők lehetnek a ház tulajdonosai.

- Te vagy a feleség, igaz? - kérdezem a vállamat fogó láthatatlan alaktól.

- Igen, rájöttél. Abban a házban veszedelmes dolgok rejtőznek, beszéld le a barátaidat róla, ne haljatok meg. Vigyázz magadra! - érzem, ahogy a hideg levegő újra normális hőmérsékletű lesz, és a kéz érintése is csupán meleget sugároz. Emlékszem kiskoromban történt velem ilyen. Akkor a gyógyintézetben kötöttem ki, terápián, hiszen annyira lesokkolt ez az egész, akkor is láttam egy képet, a mamám és a fia volt rajta, de Josh-nak vérzett a feje, és egy pisztoly volt a kezében. Fejbe lőtte magát.
 Remegő testem körül szinte vibrál a levegő. Mintha minden sarokból árnyak szöknének egyre közelebb hozzám, majd mielőtt megpillantanám őket, eltűnnek a szemem elől. A ház az oka. Akár egy átok, úgy ragadott magával a félelem, mióta ott jártunk, mióta arról az épületről tudunk a létezéséről.
 Ujjaim csak a levegőt markolják, a rajzlapomat leejtettem. Nem is csoda, hiszen úgy remegett a kezem, hogy leejtettem. Óvatosan a telefonom után nyúlok, hogy felhívjam Chestert. Egyedül egyszerűen nem bírom elviselni ezt a kínzó magányt, ami valójában egy árnyakkal és ellenségekkel teli ketrecként hat rám. Kicsöng, de nem veszi fel. Sípol, majd az az idegesítő női hang szól rám, hogy üzenjek hangpostát. Szaggatottan sóhajtok, majd teljesítem is a kérését.
 - Chaz! Kérlek... Gyere, mert... A ház... Aj! Ha ezt hallgatod, siess, kérlek! - dadogom, majd lecsapom a mobilt az asztalra.
 Tekintetem ösztönösen a rajzlapom felé vetül, majd megpillantok rajta valami különöset. Egy vörös, ismeretlen jelekből álló felirat, amely eddig nem volt ott. Óvatosan felemelem, és megnézem, mi lehet ráírva. A tinta még csillog. Vörösen, és frissen. Ahogy közelebbről megnézem, rájövök, hogy ez nem is tinta. Frissen ontott vér éktelenkedik a lapon. Rémülten elejtem, és a konyhába rohanok egy pohár vízért. Mi ez az egész? Mi történik velem?