01. Éjszakai kiruccanás

 Mint minden tizenhat éves tinédzser, én is piával a kezemben rohangálok ma este a városban, haverjaim társaságában. Még nagyjából józan vagyok, de már belém költözött a kissé természetellenes jókedv, amit az alkoholnak köszönhetek. Adam és Ron már eléggé ki vannak ütve, egymást támogatva képesek csak a járásra.

 - Hova is megyünk? - kérdezi Kellan, majd még egyet kortyol az italába.

 - Amerre a lábunk visz - vigyorgok, majd megbotlok valamiben - Jaj! - röhögök fel - Azt hiszem kezdek rendesen berúgni.

 - Én vagyok itt az egyetlen, aki egy kortyot sem ivott? - néz ránk lesajnálóan Lara, társaságunk egyetlen női tagja.

 - Nem ittál? - nyögi ki nehezen Ron, aki már vagy háromszor rókázott út közben.

 - Valakinek talpon is kell maradni a csapatban, nem igaz? - mosolyodik el halványan Lara, miközben felsegíti az éppen elesett Adamet.

 - Odanézzetek! - mutatok a távolban egy titokzatos házra - Nem nézzük meg?

 - Nem tudom... Nem tűnik túl biztonságosnak - vakarja a fejét Lara.

 Még messziről is látszódik, hogy a ház nincs a legjobb állapotában. Épp ezért jogosan feltételezhető, hogy nem lakik ott senki.

 - Na, csak menjünk oda! Nem kell bemenni - böki oldalba Kellan, mire Lara sóhajtva elmormol egy ,,Na, jó-t".

 Vihogva rohanunk oda a házhoz, ami közelebbről megnézve inkább tűnik egy kastélynak. Romos ajtó éktelenkedik rajta, és néhány törött ablak, miken egykoron még képtelen voltak benőni a közeli fák ágai, most azonban minden pici résen növények furakodnak be, szinte versenyezve, hogy melyik bújjon mélyebbre. A rémisztő csendben szinte fülsüketítően hat a szél susogása, és néhány madár szárnycsapkodása. Fogadok, hogy csak denevérek lakhelyét nyújtja már a rom.

 - Vajon mi lehet benn? - lép egyel közelebb Kellan.

 - Bizonyára sok mocsok - röhög fel Ron, majd szinte látszik a hold halvány fényében, ahogyan arca zöldülni kezd. Újabb ételmaradékok távoznak szájából a lenőtt fűbe.

 - Többet ne igyál, mert elmegy tőled a kedvem - fintorog Lara.

 Csodálkozva nézem a házat. Eddig nem emlékeztem rá, hogy ez is a környéken ágaskodik, bár jobban belegondolva, már messziről talán találkozhattam vele. Jó távolra jöttünk el az otthonunktól...

 - Nézzünk be! - ajánlom fel, és odamegyek a törésnyomokkal díszített ajtóhoz, ám Lara megragadja a karom.

 - Ez szerintem nem jó ötlet, Chaz! Mi van, ha tényleg laknak itt?

 - Szerintem csak be vagy szarva - röhögök fel.

 - Igenis, be vagyok szarva, Chaz. Ilyen a horrorfilmekben szokott lenni.-mondja kissé félénken.

 - Csak nem azt hiszed, hogy szellemházat találtunk, ugye?- nevet Adam.

 - Ki tudja - vonja meg a vállát Lara - Na, jó. Tudjátok mit? Most már este van, totál másnaposak lesztek, úgyhogy ma biztosan nem megyünk be! De holnap, ha süt a nap, és nincs ez a hátborzongató sötétség, akkor megnézzük, rendben?

 Egyszerre bólintunk, majd elhagyjuk a házat. Én még utoljára visszanézek a vállam fölött, hogy lássam, mit hagyunk a hátunk mögött. Este nem fogok tudni aludni az izgalomtól...